Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

Elmutyizzák Kecskeméten a rászoruló gyerekek és családok pénzét is?

2016. november 16. 15:37 - Hugyecz Zoltán

A korábban jól működő Mezei utcai Közösségi Ház ma már csak árnyéka önmagának. Pont azóta, hogy az önkormányzat a polgármester környezetében gyakran feltűnő kisebbségi vezető alapítványának adott megbízást a működtetésre. Nem számít, hogy hogyan csinálja, csak az, hogy a haverok kezében legyen a közpénz?

Ezért ismét kénytelen vagyok közérdekű adatigényléssel fordulni Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterhez, miután olyan információk jutottak el hozzám, hogy a Mezei utcai Közösségi Ház új működtetője szabálytalanul használhatja fel az itt élők támogatására, segítésére, a közösségi ház üzemeltetésére megítélt 24 millió forintos városi forrást. A Mezei utcai Közösségi Házat korábban a Máltai Szeretetszolgálat működtette két éven keresztül az itt élők megelégedésére: valós felzárkóztató és oktatási programokat, folyamatosan nyitott, mindenki számára elérhető támogatást nyújtottak. Az önkormányzat azonban idén nyáron felmondta a máltai szeretetszolgálattal a szerződést és helyette egy volt rendőrt, a Kecskeméti Roma Önkormányzat vezetőjét, Szemereyné Pataki Klaudia bizalmasát, Radics Kálmánt bízták meg a működtetéssel.

Az önkormányzat idén júniusban megszüntette a Máltai Szeretetszolgálattal kötött szerződést a Mezei utcai Közösségi Ház működtetésére. Mindenki értetlenül állt a városvezetés, illetve a polgármester döntése előtt, hiszen két éven keresztül a közösségi ház komoly sikereket, kiegyensúlyozott működést tudhatott maga mögött.

A ház minden hétköznap nyitva volt egészen este hat óráig, így az iskolából érkező gyerekek már délután négy órától, legalább két órán keresztül igénybe tudták venni a ház szolgáltatásait. A délutáni foglalkozások alkalmával minden gyerek személyre szabott korrepetációban részesülhetett, igénybe vehette a tanulószobát, zenét tanulhattak, internetet használhattak, sportolhattak. A ház minden délután megtelt gyerekekkel, akik ki is használták a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatását támogató programokat. Emellett a szegregált városrészben élő szülők a hét minden napján reggel kilenc és este hat óra között moshattak a házban, mindenki számára korlátlan tisztálkodási lehetőséget biztosítottak, emellett egy teljesen felszerelt konyha is várta az arra rászorulókat. A Máltai Szeretetszolgálat tehát gyakorlatilag szabad bejárást biztosított a Mezei utcai Közösségi Házba mindenki számára információim szerint.

Ezt a szerződést mondta fel az önkormányzat, helyette pedig egy volt rendőrrel, a Kecskeméti Roma Önkormányzat vezetőjével, Radics Kálmánnal (illetve annak alapítványával az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány, mely érdekes módon 2015.02.24.-én alakult, és éppen a közgyűlési határozat előtt 2016.05.27.-én változással emelkedett jogerőre) kötöttek szerződést a közösségi ház működtetésére, amihez 24 millió forintos támogatást is adott a város.

Radics Kálmánt több nyilvános rendezvényen is lehetett látni az elmúlt időszakban Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel, mint ahogyan rendőrmúltja miatt többen is úgy gondolják a város prominens személyiségei, vezetői közül, hogy jó vele jóban lenni.

Mindazonáltal az elmúlt időszakban több olyan információ is napvilágot látott Kecskeméten, sőt többen meg is kerestek, hogy amióta Radics Kálmán érdekeltségébe helyezték a Mezei utcai Közösségi Ház működtetését, a létesítmény nemhogy nem látja el a korábbi feladatokat, de még a 24 millió forintos önkormányzati támogatás felhasználása is kérdéses; a szolgáltatások igencsak beszűkültek.

A korábbi, mindennapra biztosított mosási lehetőség például csak heti egy alkalomra szűkült, és ezen az egy napon is csak fél hatig van lehetőség mosni. A főzőklubot kizárólag a délelőtti órákra időzítik, amikor jószerivel csak saját maguk tudnak részt venni a foglalkozáson. A korábban napi többórás internet-hozzáférést 10 percben limitálták, 16.15-kor a közösségi ház bezár.

Ráadásul az információ jutott el hozzám, hogy megszűntek a gyerekek számára szervezett korábbi oktatási, felzárkózási, korrepetálási, közösségi programok is. Mindezt Radics Kálmán, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bizalmasa többször is önellentmondásosan cáfolta: először négy, majd később három, illetve csak két tanár foglalkoztatásáról beszélt, ám a létezésükről és ténykedésükről senki sem tud. A közösségi ház új vezetése nem kér az önkéntes munkából sem, és felmerült az is, hogy a vállalkozók által nyújtott adományok sem jutnak el a rászoruló családokhoz mondták ezt ott lakó emberek.

Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy hová lesz a város 24 millió forintja, amit a ház működtetésére, fenntartására ítéltek meg? Hogyan fordulhat elő és a városvezetés miért nem tesz semmit sem az ellen, hogy az itt élő rászoruló családok egyszerűen kiszorulnak a házból, és nem használhatják azt éppen úgy, mint korábban.

Ezért ismét közérdekű adatigényléssel fordulok a polgármesterhez, hogy számoljanak el a pénz felhasználásával! Hozzák nyilvánosságra, hogy kikkel, milyen céllal, milyen feladatok ellátására kötöttek szerződést? Valóban kötött-e a Radics Kálmán érdekeltségébe tartozó üzemeltető szervezet szerződést tanárokkal, akik a gyerekek oktatására lennének hivatottak, és azok mikor, milyen óraszámban, mennyiért, hány gyereket oktattak?

Hiszen sejtjük, Szemereyné Pataki Klaudiától és családjától nem áll messze a nepotizmus. Az azonban mindennek a teteje lenne, ha kiderülne, még a legelesettebbek, leginkább rászorulók megsegítésére, felzárkóztatására szánt pénzeket is egymás között osztják el.

Szólj hozzá!
Címkék: Kecskemét

A bejegyzés trackback címe:

https://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8411965665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása