Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

Nyilatkozat Szemerey Szabolccsal Kapcsolatban

2017. április 12. 09:27 - Hugyecz Zoltán

2016. április 1-jei, „Kecskemétet használják piszkos ügyeik intézésére” című blogbejegyzésemben Szemerey Szabolcs vonatkozásában azt írtam, hogy a Matolcsy György által ellopott milliárdok hozzá is elvezetnek. A cikk egyik témája a jegybanki alapítványoknak adott több százmilliárd forint volt, amelynek közvagyon jellegét megpróbálták törvénnyel megszüntetni.

Ezúton kijelentem, hogy a cikkben a lopásban és a rablásban való asszisztálás kifejezésekkel azt a véleményemet fogalmaztam meg, hogy rengeteg közpénzt súlyosan kifogásolható módon adtak jegybanki alapítványoknak, és ezek útját megpróbálták eltitkolni a nyilvánosság elől. Ezt én törvényesített korrupciónak vélem, ebből a pénzből alapították azt a céget is, amelynek Szemerey Szabolcs a vezérigazgatója. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy azt állítottam volna, hogy Szemerey Szabolcs bármilyen bűncselekményt valósított volna meg, vagy annak elkövetéséhez segítséget nyújtott volna.

A kijelentés arra utal, hogy szerintem erkölcsileg és politikailag helytelen, hogy Szemerey Szabolcs, aki a jegybank elnökének rokona, egy olyan cégben alkalmazott, amelynek tőkéje olyan jegybanki pénzből származik, amely közpénzként a költségvetést illette volna meg.

Szemerey Szabolcstól elnézést kérek, amennyiben a blogbejegyzésem félreértésre adott okot, s a blogbejegyzést a továbbiakban eltávolítom a honlapomról.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2512418723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása