Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

Több mint 2 millió 200 ezret keres havonta közpénzből Szemereyné és férje

2017. június 15. 09:45 - Hugyecz Zoltán

Ez aztán az átláthatóság! Kecskemét polgármestere milliókat zsebel be, de elszámolni már nem akar a közpénzzel. A város első embere és férje havonta 2 millió 200 ezer forintnál is többet kaszál, a fizetésüket a magyar emberek adóforintjából kapják, de Szemereyné hivatala csak 83 ezer forintért árulná el, mire megy el a havi 150 ezres költségtérítése, valamint mennyi autó- és üzemanyagköltsége. Nem pofátlanság ez egy kicsit?

A napokban írtam arról az egészen elképesztő esetről, hogy Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia és hivatala egy állampolgári hivatalos adatigénylésre nem akarja kiadni a városvezető autóhasználattal, illetve üzemanyag-felhasználással kapcsolatos költségtérítési el számolását. Pontosabban kiadná, de az adatszolgáltatásért cserébe 83 ezer 170 forintot kér a kecskeméti önkormányzat. Mindezt megtehetik, hiszen a közelmúltban a Fidesz-kormány úgy módosította a közérdekű adatok megismerésére is vonatkozó jogszabályokat, ha az adott közigazgatási vagy állami szerv úgy gondolja, túl sok munkaórába telik neki a kért közérdekű információk összeállítása, akkor felszámolhatja az ezzel töltött idő óradíjait. Azt persze ők határozzák meg, hogy mennyi időbe kerülhet nekik a kért adatok összeszedése, így simán előfordulhat: egy teljesen egyszerűnek tűnő adatigénylésre kapásból kiszámláznának súlyos tízezreket, vagy akár jóval többet is, hiszen ki lesz az, aki az adott hivatalnok felett ül azt ellenőrizve, tényleg ennyi munka van-e egy jogos állampolgári igény teljesítésével. A túlzott mértékű költségek megállapítása miatt persze bírósághoz lehet fordulni, de állampolgár legyen a talpán, aki beleáll az ilyen hercehurcákba.

A kormány nem véletlenül szigorított az infotörvényen, és ezt azóta ki is használják nagyban és kicsiben egyaránt. Minisztériumok, állami gigacégek igyekeznek a kényes adatokat így házon belül tartani, de sok önkormányzat is vérszemet kapott, ezek közé tartozik már Kecskemét is. Nehezen érthető, hogy mit kell annyira titkolni az adófizetők pénzéből adott havi 149 ezer 580 forintos költségtérítési keret elszámolásán. Első ránézésre – persze csak feltételezéseink szerint – két ok miatt szeretné ezt magában tartani egy városvezető: a pénzt akkor is elteszi, ha nem költi el, vagy elkölti, csak nem tudni pontosan, mire. Persze az is kérdés, mennyit megy a polgármester és mikor, mennyit költ üzemanyagra. 

Igazán szomorú ebben a történetben az, hogy az önkormányzat – és így Szemereyné – képes annyi pénzt elkérni egy egyszerű adatigénylésért, amennyit Magyarországon rengeteg ember nem keres meg egy hónapnyi kemény munkával sem. Közmunkások, nyugdíjasok, feketén foglalkoztatottak, a munkaerőpiacról kiszorultak, fogyatékkal élők tengődnek egyik hónapról a másikra, és igen, sajnos nagyon sokan örülnének annak, ha havonta 83 ezer 170 forint lenne a juttatásuk. De ezt a polgármester asszony soha nem fogja megérteni, mert ő ennek a pénznek a sokszorosából él havonta. Talán nem is foglalkoztam volna azzal, mennyi lehet a Szemerey család havi jövedelme, de a mostani eset után érdemes összegezni, náluk mennyi is az a bizonyos annyi.

Idén január elsejétől Szemereyné Pataki Klaudia havi bruttó alapfizetése 997 ezer 200 forint, amelyhez még kap – szintén havonta – 46 ezer 380 forintnyi nyelvvizsgapótlékot, és a már említett 149 ezer 580 forint költségtérítés, és hogy teljes legyen a kép, kap autót és térítik üzemanyag-felhasználással kapcsolatos költségeit. Mindez összesen 1 millió 193 ezer 160 forint, amelyet a magyar, többek között a kecskeméti emberek adóforintjainak köszönhet a polgármester asszony. Ennek fényében evidens lenne, hogy akár még kérés nélkül elszámol a neki juttatott költségtérítésekről, és nem megy bele olyan huzavonába, amelyre a jogszabályok lehetőséget adnak neki, de – ha csak nagyon finoman akarunk fogalmazni – egyáltalán nem elegáns. Már csak annak fényében sem, mert az az egyszeri állampolgár, aki kíváncsi volt, mire is megy el Szemereyné költségtérítése, és akitől ezért 83 ezer 170 forintot követelnek, egy olyan édesapa, aki egy autista gyereket nevel, és ez a 83 ezer 170 forint pedig többszöröse annak, amit havonta fogyatékossági támogatásként kap a gyerek után. Lényegtelen, hogy mindezt tudja-e az önkormányzat vagy sem – ha szegény, ha gazdag valaki, ha nevel fogyatékos gyereket, ha nem, joga van tudni, mire költik el a mi adóforintjainkat.

Érdemes megemlíteni a polgármester asszony milliós fizetése mellett, hogy férje, Szemerey Szabolcs a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. vezérigazgatójaként – tudomásunk szerint – havi bruttó fizetése 1 millió 64 ezer forint – ezt is a magyar adófizetők állják.  Hogy ezen felül kap-e még egyéb juttatást a Pallas Athéné Egyetemtől, ahol még alkalmazásban van, nem tudni, de van itt még valami: az a közpénzből finanszírozott kedvezményes kölcsön sem jöhetett rosszul, amikor egy, a kecskeméti polgármester férjéhez tartozó cég 2015 őszén 400 millió forint növekedési hitelt kapott az unokatestvér, Szemerey Tamás Növekedési Hitel Bankján keresztül, amely pedig a Magyar Nemzeti Banktól jutott pénzhez kamatmentesen.

Elsősorban a Szemerey Szabolcs részéről van még néhány homályos pénzügyi részlet, de az biztos, hogy Szemereyné Pataki Klaudia és férje havonta bruttó minimum 2 millió 257 ezer 160 forintot kap jól fizető állásaik és a magyar adófizetők jóvoltából. Ez a havi bruttó bér egy átlagos Mercedes gyári munkás egész éves fizetése.

Elhisszük, hogy a polgármester asszonynak már-már szinte aprópénz a havi 149 ezer 580 forintos költségtérítése, de Szemereyné Pataki Klaudiának nem ártana szem előtt tartania, hogy bármekkora összegről is legyen szó, kötelessége elszámolnia az adófizetők és főleg a kecskeméti polgárok felé. Ezt nem is kellene kérni, egy átlátható önkormányzatnál alapvető lenne, hogy – legalább kérésre – bemutatja, miként költi el ezt a pénzt a polgármester, de az már a pofátlanság netovábbja, hogy több mint 83 ezer forintot akar bevasalni az önkormányzat az adatszolgáltatásért. De legyenek boldogok, kifizettem ezt a pénzt, bár csakis azért, hogy semmilyen indoka se maradjon a titkolózásra Szemereyné Pataki Klaudiának!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr7112594627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.