Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

Letakarták az Együtt óriásplakátjait Kecskeméten

2016. augusztus 31. 10:54 - Hugyecz Zoltán

Letakarták vagy ki sem ragasztották az Együtt kecskeméti óriásplakátjait a plakáthelyek tulajdonosai. Hugyecz Zoltán, az Együtt helyi politikusa a polgármester Matolcsy-unokatestvér férjének adott állami, Növekedési Hitel Bankos hitelével kapcsolatos helyi kampányához bérelt összesen öt plakáthelyet, ebből két helyen ki sem ragasztották, három helyen pedig bár kiragasztották, de később letakarták az óriásplakátokat. A plakáthelyek tulajdonosai nem indokolták az óriásplakátok letakarását, de Hugyecz Zoltán szerint megfenyegethették őket az önkormányzattól, annak ellenére hogy a plakátokon elhelyezett üzenetek semmiféle jogszabályba nem ütköznek.

Mint ismeretes, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester férjének cége, a Szempont Consulting Kft. 400 millió forint kedvezményes hitelt kapott 3 millió forintos fedezetre, de Hugyecz Zoltán, az Együtt helyi politikusa kiderítette azt is, hogy a Matolcsy-unokatestvér polgármesterférj, Szemerey Szabolcs több százmillió forintos veszteséget felhalmozó cégekkel fedezheti az állami hitelt.

Az ügyet még májusban derítette fel Hugyecz Zoltán, azóta Szemereyné Pataki Klaudia többször is próbálta cáfolni, hogy férjének cége családi kapcsolataival visszaélve kaphatott 400 millió forintos növekedési hitelt 3 millió forintos törzstőkéjű cégére. A polgármester férje, Szemerey Szabolcs ugyanis unokatestvére mind Matolcsy György MNB-elnöknek, mind pedig Szemerey Tamásnak, aki a Növekedési Hitel Bank tulajdonosaként 0 százalékos kamattal kap hitelt az MNB-től, amit aztán kedvezményes, 2,5 százalékos kamattal ad tovább növekedési hitelként az azt igénylő vállalatoknak.

Bár Szemerey Szabolcs mindezidáig teljesen elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon cége állami hitelével kapcsolatban, felesége, Kecskemét polgármestere újságírói kérdésre egy alkalommal így nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: "Biztosíthatom, hogy férjem a felvett 400 milliós hitelt az utolsó fillérig vissza fogja fizetni".

Hugyecz Zoltán szerint mindez már csak azért is kérdéses, mert még ha a polgármester férjének cége 0 százalékos kamatra is kapott 400 millió forintos hitelt az unokatestvérétől, 10 év alatt évi 40 millió forintot kellene törlesztenie a cégnek. A polgármester férjének cége a 2014-es hivatalos mérleg szerint 8,5 millió forintos bevételre tett szert és 1,5 millió forintos nyereségre. Ahhoz, hogy 40 millió forintot tudjon törleszteni, 26-szorosára kellene növelnie a nyereségét egyik évről a másikra. Ez a mai piaci viszonyok között szinte lehetetlen. Ráadásul utóbb kiderült, hogy Szemerey Szabolcs a Szempont Consulting Kft.-n keresztül több cégben is érdekeltséget szerzett, melyek százmilliós veszteségeket halmoztak fel az utóbbi években, és vélhetően ezek a fedezetei a hitelnek.

letekaras_elott_utan.jpg

Letakarás előtt, letakarás után

 

Hugyecz Zoltán, illetve az Együtt óriásplakátjai a polgármester idézett mondatát, illetve a hitel visszafizetésével kapcsolatos kételyeket közölték. Ezt takarták most le a plakáthelyek tulajdonosai mindenféle hivatalos indoklás nélkül. Mivel azonban az órásplakátok, illetve az azon elhelyezett üzenetek semmiféle jogot nem sértenek − sőt: éppen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Matolcsy György jegybankelnök nyilatkozatát idézték a plakátokon −, vélhetően informális fenyegetést kaphattak a plakáthelyek tulajdonosai, ezért takarták le vagy ki sem helyezték az óriásplakátokat.

Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarországon csak az kerülhet óriásplakátra, amit a Fidesz elfogadhatónak tart. Ha más kampányol a Fidesz vagy az egyik polgármestere számára kínos ügyekben, egyszerűen megfenyegetik a plakáthelyek tulajdonosait, és mindenféle indoklás nélkül letakarják az óriásplakátokat.

Vajon más városokban is így akadályozzák meg az ellenzéket, hogy felhívja a választópolgárok figyelmét? Hogyan is működik a NER?

54 komment
Címkék: Kecskemét

A bejegyzés trackback címe:

https://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr4811665224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saci02 2016.09.01. 11:42:15

Magyarorszag halszagu...

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.09.01. 11:46:41

Gyurcsótány visszafizette már, amit az anyós vezette állami banktól kapott anno?? ("Egy "Apró" kis szépséghiba a "zseniális üzletember " múltjából..)

Rwindx 2016.09.01. 12:08:50

Nem az Együtt magyarázta nemrég, hogy le fogják takarni meg fogják rongálni a kvótaszavazásos plakátokat, illetve rongálták tavaly a plakátokat?

Dehogynem: nepszava.hu/cikk/1103367-hazug-kampany---plakatokat-rongaltak-az-aktivistak-fotok
www.blikk.hu/aktualis/politika/az-egyutt-aktivistai-rongaltak-a-bevandorlasi-plakatokat/pthyk3g

Szóval visszanyalt a fagyi. A dolog minden köcsögsége mellett ti ugyanolyan köcsögök vagytok.

Lucifer Morningstar 2016.09.01. 12:15:14

@Rwindx:

Nem igazán látod át a rongálás és az állami felülről leszólás közötti különbséget.

Hogy értsd:
Remélem mikor anyádat kórházba viszed infarktussal, kibasszák a kórteremből, mert felülről leszólnak, hogy kell a helye a csókosJózsi faterjának.

Netuddki. 2016.09.01. 12:18:56

Nemrég a hírekben valamelyik fideszes szóvivő megint a simon üggyel takarózott a maszop korrupcióellenes pedzegetéseire.

Annak idején a hírekben minden fél órában bemondta a közpénzből sikkasztott fideszes média a simon ügyet. Miközben folyamatosan eltussolják a fideszhez köthető botrányokat. Igen Zoli, így működik a NER. Azt hiszik hülyék vagyunk. Hát higgyék a balfaszok!

röf 2016.09.01. 12:20:36

Vihar a bidében…
(Mi az hogy együtt? Kivel? Ezekkel? Ne röhögtess…)

lutria 2016.09.01. 12:29:39

Ha maguk a plakátcégek takarták le/ki sem ragasztották a plakátokat akkor az nem szerződésszegés a részükről-úgyhogy minimum vissza a lóvét?

kissiú 2016.09.01. 12:30:41

@röf: "Vihar a bidében…"

Akkor miért félnek tőle annyira?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.09.01. 12:44:28

@saci02:

Inkább: szarszagú!

@röf:
szerintem elírtad magad: inkább CÖF vagy! és azok nem röhögnek, hanem vicsorognak!

Szelid sunmalac 2016.09.01. 12:53:40

@A megvalósult amerikai ólom..: Ha visszafizette akkor majd felhaborodsz, addig nem? Illetve ha ez a vegleny nem fizeti vissza, akkor ugye neki sem kell? Mert most nem tudom honnan nezzem...erted...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 12:57:24

Úgy tudom, a plakátrongolás a civil kurázsi jele, vagy mégsem?

Szelid sunmalac 2016.09.01. 13:06:41

@a BircaHang Média szerk.: Ugy tudtam azokat eliteltek, vagy megsem? DE, baszod

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.01. 13:10:38

@Rwindx:

No és hány megrongált és letakart plakátról hallottál ezeken kívül eddig, Mert más "fenyegetőzni", és más megfenyegetni úgy, hogy ne tegyék ki azt a plakátot, vagy takarják le a már kitetteket..

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 13:11:18

@Szelid sunmalac:

Nem ilyen az igazi civil, vállalja a hatósági megtorlást?

Szelid sunmalac 2016.09.01. 13:17:46

@a BircaHang Média szerk.: Itt viszont nem latom lebzselni a fakabatokat es birosagi eljarasrol sem hallottam. Te nem hianyolod?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.01. 13:42:27

@Szelid sunmalac: ha en vagyok a plakathely tulajdonosa es letakarom, eltavolitom, ki sem teszem, akkor ahhoz mi koze a birosagnak vagy a rendorsegnek?
/max polgari per lehet belole, ha kifizettek a helyet es nem teljesitenek, de errol nem olvastam/

Janossz 2016.09.01. 13:43:20

Ugyan! Csak közismert szerénysége okán takartatta le!

Janossz 2016.09.01. 13:45:46

Te jó ég! A két kép között ellopták a Vízmű-dombot?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.09.01. 13:55:26

@Szelid sunmalac: Csak arra akartam utalni, hogy egyesek disznóságaival nem óhajtotok foglalkozni, sőt elkezditek a "más zsebében nem turkálunk" rigmust. Csak a jó öreg kettős mérce, semmi több..

Rwindx 2016.09.01. 14:23:46

@Lucifer Morningstar:
Majd ha felfogtad amit írtam, térjünk rá vissza. Addig meg saját anyádnak infarktusában reménykedj. Mert megérdemled.

Rwindx 2016.09.01. 14:27:19

@látjátok feleim szümtükkel:
Milyen ezeken kívül?
Van két vagy több fél aki egymást plakátjait bassza szét, ilyen olyan módszerekkel. Aztán az egyik sír rí, pont az, amelyik kezdte. A többi mellébeszélés.

ubu1a 2016.09.01. 15:14:56

A Publimont-tól kell plakáthelyet bérelni, azok nem fogják letakarni. Legfeljebb az érintett politikusok neve előtt elhelyeznek ajándékba egy obszcén jelzőt. :-)

micsoda? 2016.09.01. 15:55:25

@A megvalósult amerikai ólom..: Elég naiv gondolat, hogy ha Gyurcsány nem fizette vissza a kapott pénzt, és nem dübörögne a kormánysajtó, remélem belátod.

Lucifer Morningstar 2016.09.01. 18:23:02

@Rwindx:

Olvasd újra, akkor talán még a te egyszerű agyad is felfogja, hogy a Trabantot Hasonlítottad a Mercedeshez.
Leírom újra, de ha elsőre nem tudtad felfogni, a huszadikra sem érted meg:

Az egyik garázdaság, a másik meg pártállami felülről leszólás.

Így már érted okostojás, vagy írjam le újból az anyáddal kapcsolatos részt is?

Netuddki. 2016.09.01. 18:44:02

@Lucifer Morningstar: Inkább:
Btk. 305. § Hivatali visszaélés
305. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen
a) hivatali kötelességét megszegi,
b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy
c) hivatali helyzetével egyébként visszaél,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.01. 19:12:57

@Rwindx: "Van két vagy több fél aki egymást plakátjait bassza szét, ilyen olyan módszerekkel."

Hol, mikor? Mennyit basztak szét?
Vagy csak pufogsz a vakvilágba?

bloglegelő 2016.09.01. 20:51:11

a bohócok csak bohóckodjanak a plakátokkal, oda-vissza, a bloggerek szintén

egyébként október 2.-án választ adok arra, hogy akarom-e, hogy az otthonomba betoljanak-e mások megint másokat.

a válaszom: NEM

Vincenzo6 2016.09.01. 22:28:54

Mondjon már valaki egy normális pártot légyszíves! Vagy egy normális politikust, aki legálabb polgármesteri szintig eljutott valaha Magyarországon! Ugye? Nincs. Tolvaj szarházi mind. Egymásra kenik az ürüléket, a sok birka meg tapsol ennek, vagy annak. Aki éppen hangosabban tud beszélni.

miért 2016.09.01. 22:53:49

@A megvalósult amerikai ólom..: Ja! Akkor lehet lopni? Ki fizeti az ilyen bunkókat?

miért 2016.09.01. 22:55:29

@bloglegelő: Legelő birkáknak! Neeeeem

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2016.09.02. 06:58:28

És vajon ezek a tyúkmellű hipszterek hogyan akadályozták meg a másik véleményének ismertetését Hugyecz úr? Visszanyalt a fagyi?

C. Lee Boss 2016.09.02. 08:23:29

Tehát nem fizette vissza a 400 millert, és ez nem blöff! Böff-böff!!!!!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.02. 08:31:31

Tehát az Együtt, nevű statisztikailag mérhetetlen formáció, amely egyébként nemrég plakátok rongálására, és letakarására buzdított, azért hisztizik, mert két plakátja eltünt, és letakarták.

Azt hiszem erre mondják, ki mint vet, úgy arat.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.02. 08:34:19

@Lucifer Morningstar:

Az első esetben bizonyított hogy felülről szóltak le.
Ugyanis Gyurcsány és az Együtt vezetői személyesen felülről irányították , az általuk is szervezett plakátrongálást.

Ebben az esetben fingja sincs senkinek, hogy ki is miért tette. Lehet a tulajtól, a bérlőhely tulaján keresztül szinte bárki. Csak koncepciók és prekoncepciók ismertek.

1ghost 2016.09.02. 08:56:33

Az '50-es éveket fiataljainknak nem is kell tanítani, saját szemükkel láthatják, a jelenben.

Hihetetlen, hogy ez a pénzsóvár, velejéig korrupt, gerinctelen narancshorda mivé változtatta Magyarországot! '56 eszméi aktuálisabbak, mint valaha!

Nem sokára jönnek a fideszes bíróságok, néhány év, s aki a fideszes bűnszövetkezet ellen szavát emeli, orbán papa kőbányájában találja magát fegyencként! Nem csoda, hogy fiataljaink, s aki teheti, lóhalálában megy ebből a mocsokból.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.02. 09:02:17

@1ghost:

CSeppet árnyalja a képet, hogy a CSehektől, Lengyelektől és Románoktól is jóval nagyob barányban mennek ki, mint tőlünk.

Pedig ott nincs is Orbán.
Egyenlőre.
Persze rettegni ott is lehet tőle az biztos, ha erős anyagot szív az ember.
Ténylegte mit szívsz ?

1ghost 2016.09.02. 09:05:44

@Rwindx:

Ami azt illeti, az aktivisták plakátrongálása, illetve a hatalom általi fenyegetés miatti plakáteltüntetés miatt kibaszott nagy különbség van. Ezt fentebb, nagyon helyesen, más is megírta.

Ha ennek ellenére sem érted, akkor annyit tehetsz még, hogy megpróbálod befejezni a nyóc elemit.

Vagy belépsz a fideszbe. Már amennyiben még nem vagy ott.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.02. 09:14:32

@1ghost:

Persze hogy más.. Értjük mi az elejétől:

Gyurcsányék, ballibek, Eggyüttes plakátrongálás az jó és követendő,
Amikor meg az övékét rongálják az fújj, csúnya, és dikktatúúúúúúra.

Kellően jól szórakozunk is, ahogy tehetetlen dühödben ehez hasonló marhaságokat írogatsz.
:DDDD

1ghost 2016.09.02. 10:38:33

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Mi van te hitvány bérfideszes? Összekerted a nickjeidet? Látod így jár az, aki reggeltől estig a gazdája farkincáján csüng.

Persze értem, hogy meló van. Elvégre mindenfelől dől rátok a saját mocskotok.

Bobby Newmark 2016.09.02. 11:14:08

@Rwindx: Ja, csak mondjuk kormányzati pozícióból, erőből csinálni az alapvetően civil gerillaakciókat enyhén szólva nem elegáns.

Egyébként meg kirakni a népbutító hazug plakátokat, meg betiltani a kínos ügyeket feszegetőeket pontosan ugyanaz a hatalmi arrogancia, ami miatt úgy az ország hatvan-hetven százaléka legszívesebben lámpavason látná ezeket a geciket.

2016.09.02. 11:14:34

A fotó természetesen a kecskeméti hegyvidéken készült.

2016.09.02. 11:54:48

@a BircaHang Média szerk.: ...sem. Sokmindent nem ismersz, jobb lenne, ha kussolnál.

halor 2016.09.02. 12:32:01

olyat szartam bazmeg, karcolta a fajanszot

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.02. 12:40:53

@1ghost:

Még mindig vicces vagy.. Ne hagyd abba !

A nickjeimet onnan tudod megismerni, hogy sorszámot teszek mögé (ha eddig nem tünt fel), ha valamelyik liberálnáci haverod kitilt, miközben Gyurcsányék és / vagy Soros seggét nyalják.

Peterpapo 2016.09.02. 13:20:55

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Látod, látod? Engem is tiltottak már ki blogról mégsem sorszámozok. Ha kitiltanak leszarom és nem megy oda többet.

Peterpapo 2016.09.02. 13:23:31

@Ballib cenzúrázók réme 18:

"Ugyanis Gyurcsány és az Együtt vezetői személyesen felülről irányították , az általuk is szervezett plakátrongálást."

Ja igen. Orbán meg saját kezével szedte szét a kordont. És?

konrada 2016.09.02. 13:29:47

Az ügy - ami miatt a plakát keletkezett - valóban büdös, és mutyigyanús.

...de ettől még a plakát személyiségi jogokat sért, és feltételezésen - nem tényeken alapul - így ha én volnék a plakátfelület tulajdonosa, én se hagynám kint, mert nekem sem érne meg annyit egy politikus se, hogy fizessek egy olyan rágalmazási perben, mely semmilyen érdekemet nem szolgálná....

1ghost 2016.09.02. 13:50:17

@Peterpapo:

Pontosan! Viszont orbánnak ezt a közismerten hitvány, és velejéig hazug bérencét mindenhonnan kibasszák előbb-utóbb, ezért melózik sorszámozva, meg persze sorszámok nélkül is.

Ha nem tenné, éhen döglene.

Egéridomár 2016.09.02. 13:55:22

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Egyenlőre helyesen: egyelőre :I
És ez bizony nem elütés....
süti beállítások módosítása