Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

Szerződés még nem volt, de már számláztak

2016. március 11. 08:50 - Hugyecz Zoltán

Egyre több az ellentmondás a 2017-es vizes vb reklámfilmjének 55 millió forintos polgármesteri, illetve kecskeméti önkormányzati támogatása körül − mindezt tegnap az RTL Klub Híradója is bemutatta.  A közérdekű adatigénylésem nyomán megkapott dokumentumokból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a film készítéséért már azelőtt számláztak, hogy bármilyen döntés vagy határozat születet volna a támogatásról. A polgármester most minden felelősséget a Kecskeméti Városi TV-re hárít, a Magyar Úszószövetség pedig elhatárolódik az ügytől, és nem kommentálja az esetet.

Mint azt előző bejegyzésemben megírtam, Szemereyné Pataky Klaudia már a közgyűlés 2015. június 25-i jóváhagyása előtt három nappal, június 22-én aláírta a Kecskeméti Városi TV-vel a 2017-es vizes vb reklámfilmjének 55 millió forintos támogatásáról szóló szerződést. A polgármester ezt még azzal magyarázta, hogy ő saját hatáskörben már 2015. június 15-én meghozta polgármesteri határozatát, és ez alapján írta alá a közgyűlés döntése előtt a szerződést.

Már az is kérdéses, hogy közérdekű adatigénylésemhez miért nem csatolták azt a polgármesteri határozatot, ami alapján − saját állítása szerint − Szemereyné jogosult volt aláírni a szerződést. De tovább böngészve az iratokat, még ennél is nyilvánvalóbb ellentmondásra, szabálytalanságra bukkanhatunk. Mégpedig arra, hogy ha igaz Szemereyné Pataki Klaudia állítása, és ő június 15-én polgármesteri határozatot hozott az 55 millió forintos támogatásról, akkor saját magát buktatta le. Az önkormányzat által kiadott hivatalos elszámolás szerint ugyanis az Argus Film Kft. még ennél is korábban, június 12-én kiállította az első számlát a városi TV-nek a film elkészítéséért mindenféle döntés, felhatalmazás, szerződés és jogosultság nélkül.. Vagyis hamarabb kelt a számla, mint a szerződés, illetve mint a polgármester − saját bevallása szerint − határozatot hozott volna.

elszam.png

Teljes dokumentum

 Időrendben tehát ez történt:

2015. június 12. − Kiállították az első számlát.

2015. június 15. − Megszületik a polgármesteri határozat.

2015. június 22. − Aláírják a támogatási szerződést.

2015. június 25. − Jóváhagyja a közgyűlés.

2015. július 17. − A kecskeméti önkormányzat együttműködési megállapodást köt a Magyar Úszószövetséggel.

Nyilvánvaló, hogy a filmet elkészítő Argus Film Kft. nem számlázhatott volna úgy, hogy sem szerződés, sem polgármesteri határozat nem volt a film támogatásáról.

 

55 milliós filmet  rendeltek "hozomra"? Ki a felelős?

Az esetet az RTL Klub Híradója is feldolgozta tegnap. Ebből kiderül, hogy a filmet már akkor elkezdték forgatni, amikor a szerződés még nem is volt meg, sőt: a polgármester sem határozott a támogatásról. Mégis mi alapján? Kinek a pénzén? Ki döntött erről? Ki hatalmazott fel erre bárkit is? Hogyhogy bárki filmet rendel a kecskemétiek pénzén, csakúgy "hozomra"?!

Arról nem is beszélve, hogy a dátumokból nyilvánvaló, hogy a Magyar Úszószövetséggel is csak egy hónappal a polgármesteri határozat után született együttműködési megállapodás. Vagyis: egy cég elkezd forgatni egy 55 millió forintos filmet úgy, hogy nincs szerződés, nincs városi döntés és felhatalmazás, sőt: még azt sem tudni, hogy születik-e egyáltalán megállapodás a kecskeméti önkormányzat és az úszószövetség között, és igényt tartanak-e a filmre? Ez nyilvánvalóan nem életszerű.

Az ugyanakkor jelzésértékű, hogy immár a Magyar Úszószövetségnek is egyre kínosabb az eset: úgy nyilatkoznak, hogy semmi közük az ügyhöz, és nem kommentálják azt, hogy a vizes vb reklámfilmjét gyártó cég a Kecskeméti Városi TV-nek nyújtott be számlát, ráadásul jóval azelőtt, hogy a város vagy a polgármester döntött volna a támogatásról.

Az pedig már a szégyenletesség netovábbja, hogy a polgármester és az önkormányzat  a Kecskeméti Városi TV-re tol minden felelősséget. A hivatal nyilatkozata szerint ugyanis "a TV vezetője rendelte meg a polgármesteri határozat előtt a filmet". Mintha ehhez az önkormányzatnak semmi köze nem lenne. Mintha a kecskeméti TV vezetője egyik reggel csakúgy arra ébredt volna, hogy rendel a vizes vb-re egy reklámfilmet! El tudjuk képzelni, hogy a TV egy 55 millió forintos megbízást ad úgy az Argus Film Kft.-nek, hogy erre nem kapott felhatalmazást vagy utasítást az önkormányzattól, de legalábbis egy ígérvényt a pénz kifizetésére? Szerintem ez egyáltalán nem életszerű.

Ráadásul továbbra sem tudni minden részletet az ügyről. A polgármester ugyanis nem válaszolt teljes körűen közérdekű adatigénylésemre, így nem kaptam meg magát a számlát és a teljesítési igazolást az elvégzett munka tételes felsorolásával. Így újabb adatigénylést nyújtottam be, hogy megtudhassuk, pontosan milyen munka elvégzéséről állították ki a számlákat, és mire költötték a kecskemétiek pénzét az iskolák, óvodák felújítása, a városi sport és kultúra, vagy éppen az idősek támogatása helyett.

Szólj hozzá!
Címkék: vizes vb

A bejegyzés trackback címe:

https://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr338464536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása