Hugyecz Zoltán Blogja

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a közéletben is!

A hallgatás ára?

2016. július 04. 10:48 - Hugyecz Zoltán

Újabb rejtélyes esetekre derült fény a kecskeméti helyi FIDESZ család ügyeiben: az MNB kecskeméti PADMA alapítványa összességében több mint 9 millió forintos szerződéseket kötött a városi TV-vel és a helyi média más szereplőivel − így már érthető, a helyi média miért hallgatja el a kecskemétiek elől a valóságot, illetve a mindannyiunkat foglalkoztató, de a polgármester asszonyra nézve botrányos eseteket. Emellett fény derült arra is, hogy az MNB kecskeméti alapítványa, melynek kuratóriumi elnöke  Varga László nyugalmazott református lelkész, folyamatos szerződéssel támogatja a a Dunamelléki Református Egyházkerületet is.

Egy közérdekű adatigénylést követően a birtokomba jutott Matolcsy György kecskeméti alapítványának, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványnak (PADMA) az ötmillió forint alatti megbízásai, illetve kifizetései − mint ismeretes, a Szemerey-rokon Matolcsyék korábban csak az ötmillió forint feletti szerződéseket hozták nyilvánosságra.

Áttanulmányozva a szerződéseket, illetve a kifizetések listáját, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk, és magyarázatot kaphatunk például arra, hogy a helyi média ugyan miért nem teszi a dolgát, miért nem tudósít a kecskemétieket foglalkoztató ügyekről, még ha azok sajnos egyre többször a polgármester, illetve a Matolcsy-unokatestvér körüli botrányokról szólnak.

Megvásárolt hely média?

A helyi médiában nem foglalkoznak például az egyetem körüli botrányokkal: feltűnően nem érdekel senkit, miért áll az építkezés, holott az Indexen lévő mai nyilatkozatban is a 2017-es évet jelölte meg a rektor, mint az átadás lehetséges időpontját. Ez minden kecskeméti számára nyilvánvaló, hogy igencsak nehezen tartható, tekintettel a közbeszerzésekre és a kivitelezésre.

Nos, a hallgatás oka ott fekszik a PADMA ötmillió forint alatti megbízásainak listáján: a kecskeméti média eddig összesen több mint 9 millió forint közpénzt kapott az MNB-alapítványától, és ez az összeg természetesen nem tartalmazza a botrányos vizes vb-film 56 millió forintos költségét melyet közvetlen ez önkormányzattól kapott:

  • A Kecskeméti Városi Televízió Kft. egyszer kapott 610 ezer Ft+áfát, 2015-ben.
  • A Gong Rádió Kft. kapott 3 millió Ft+áfát, ugyancsak 2015-ben.
  • A Kecskeméti Városi Televízió Kft. másodjára már 4 millió 960 ezer forint+áfát kapott. Természetesen ezt már 2016-ban.
  • Mindezeken felül pedig a keol.hu internetes oldalt szerkesztő Hír-Adó Bt. is kapott havi 50 ezer, a mai napig összesen 700 ezer forint+áfa összeget.

Így már érthető, hogy a helyi média miért nem foglalkozik a polgármester számára kínos ügyekkel, miért csak a Szemerey-propagandát sugározzák reggeltől estig, miközben elhallgatják a valóságot. Erre jó példa a mai napon a keol.hu internetes oldalon megjelent bejegyzés is.

http://keol.hu/kecskemet/juliustol-negy-karral-kezdi-meg-mukodeset-a-kecskemeti-egyetem

És amivel nem foglalkoznak: Furcsa plakátok Kecskeméten.

szplakat.jpg

Csak a reformátusok kapnak támogatást?

A helyi média hallgatásának megvásárlásán túl van még egy érdekes tétel a PADMA ötmillió forint alatti kifizetéseinek listáján. Nevezetesen, hogy 2014 májusától kezdve a PADMA folyamatos kifizetést vállalt a Dunamelléki Református Egyházkerület mobiltelefonjainak számláira. Vagyis lényegében a PADMA fizeti az egyházkerület egyes magánszemélyeinek mobilszámláit és forgalmi költségeit.

Hogy milyen alapon nyújt a PADMA ilyen támogatást és szolgáltatást kérdéses, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a PADMA kuratóriumának elnöke az a Varga László nyugalmazott református lelkész, aki korábban a helyi lelkészi hivatal vezetője volt. Vagyis a kuratórium elnökeként maga nyújt támogatást saját egykori felekezetének?

Magam egyébként fontosnak tartom a különböző vallási közösségek, felekezetek támogatását. Ám Kecskemét alapvetően katolikus város, csak a második legnagyobb gyülekezet a református tudtommal. Vajon miért nem ad a református lelkész által vezetett, közpénzen működtetett alapítvány támogatást a katolikusoknak is? Vajon nem felháborító-e, hogy a helyi református egyház a mi pénzünkből, azaz közpénzből kap támogatást csak azért, mert a PADMA kuratóriumának elnöke református lelkész volt, míg más vallásokról valahogy elfeledkeztek?

Így már érthető, hogy hogyan fejleszthetik a helyi reformátusok a tulajdonukban lévő épületeket állami és önkormányzati pénzekből, míg Kecskemét ikonikus temploma, a Nagytemplom a főtéren omladozik.

nagytemplo_erkelye.jpg

A kecskemétiek joggal várnak válaszokat ezekre az igazságtalanságokra − még akkor is, ha a helyi FIDESZ családnak és a polgármesternek kényelmesebb a hallgatás, és a jelek szerint ezért még milliókat fizet is.

11 komment
Címkék: rokonok PADMA

A bejegyzés trackback címe:

https://hugyeczzoltanblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr358865304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.07.05. 09:29:37

Mi az újdonság abban, hogy csakúgy mint a szocialsiták, a Fidesz is néha elrak magának néhány milliócskát az eredeti tőkefelhalomzás útján? Semmi, ez teljesen rendben van, sőt még több járna nekik, mivel ők nem viszik ki a profitot az országból, nem úgy mint a szocialista liberálisok. Ezért aztán ezerszer inkább menjen minden használható adóforint a Fidesz számlájára, mert azok a profitot bennhagyják az országban és visszaforgatják magyar munkahelyekbe.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.05. 09:58:14

@Ballib Cenzúrázók Réme 11:

Te nagyon hülye. Sorold az időarányos 600000 munkahelyet.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.05. 09:59:05

@Ballib Cenzúrázók Réme 11:

Te nagyon agyhalott, a nemzet gázszerelője hány munkahelyet kreált a bevallani is elfelejtett milliárdjaiból?

nu pagagyí 2016.07.05. 10:16:08

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: Korábban nyilvánosságra kellett hozni a közpénzből származó költéseket és a közpénzt érintő szerződéseket, az államot pedig nem szállta meg egy hatalmi párt. Már csak ezért sem kell összemosni a korábbi korrupciót, amik leginkább egyéni akciók voltak, a lebukás kockázatát vállalva, a mostani szervezett korrupcióval. A Fidesz rendszer lényege ez a szervezett lenyúlás, ahogy fő ideológusuk, az immár egyetemi rektor volt szíves megfogalmazni. Egyébként a korábbi korszak korrupciós ügyeinek nagy része is a Fideszhez volt köthető, lásd 2006-tól, az önkormányzatok eladósítása árán kilopott pénzek tömege. Érdekes, hogy nem látni egyetlen egykori aktív liberális, vagy szocialista politikust sem hatalmas vagyonok felett ücsörögni. Nincsenek Rogánok, L.Simonok, Lázárok, Szíjjártók, Orbánok köztük. Politikából úgy tűnik csak a jobboldaliak gazdagodtak meg, ha polti értelemben "törvényesen" akkor minden bizonnyal erkölcstelenül.

Szalay Miklós 2016.07.05. 11:09:07

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Lásd továbbá az Állam részt többek között a hatalommal való visszaélésről.

sas70 2016.07.05. 11:37:56

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: Utald a fizetésed rögtön nekik és boldogan nyald a seggüket!

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.05. 12:05:40

Sok hülyének fel se tűnik, hogy egy ballib nickhamisítóval dumálnak.. :)

igazi hős 2016.07.05. 15:16:28

@nu pagagyí: "Már csak ezért sem kell összemosni a korábbi korrupciót, amik leginkább egyéni akciók voltak" Nem, akkor is volt politikai támogatás mögötte, többnyire nem csak maguknak, hanem a pártjuknak is loptak, bár nem volt ilyen szervezett és mindent elsöprő rendszer mögöttük.
"Nincsenek Rogánok, L.Simonok, Lázárok, Szíjjártók, Orbánok köztük. Politikából úgy tűnik csak a jobboldaliak gazdagodtak meg" A fentiek egyike sem jobboldali. Orbán elvtelen populista, aki hitelesen adja elő a népnemzeti/liberális/szocialista mesék bármelyikét, a többiek meg a Gazda hű kiszolgálói, ha lennének elveik, már nem is lehetnének a Fidesz környékén.

igazi hős 2016.07.05. 15:18:02

@Ballib cenzúrázók réme 15: Akár te vagy a 11-es nick mögött, akár egy paródiád, mindenképpen téged minősít, hogy a hiteles volt a megnyilvánulás.

Dr Gregory House 2016.07.05. 17:36:55

Végre egy ország, ahol nem üldözendő a maffia, hanem államilag irányított hatalmi filozófia.

sic! 2016.07.05. 19:57:33

"Kecskemét alapvetően katolikus város, csak a második legnagyobb gyülekezet a református".
Hát... Ha egészen pontosak vagyunk, akkor az állam színe előtt semmilyen felekezeti kötődést fel nem vállaló kecskemétiek képezik a legnagyobb csoportot (a lakosság 47%-a), utánuk következnek a katolikusok (40%), majd a reformátusok (10%), az egyebek (1,5%) és az evangélikusok (1,2%); a maradékon az ortodoxok, a zsidók és a kerekítés osztozkodnak. Az adatok a 2011-es népszámlálásból vannak, a táblázatok nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhetők.
süti beállítások módosítása